Csengele község
Adatok
Régió: Dél-Alföld
Megye: Csongrád megye
Kistérség: Kisteleki kistérség
Lakosság: 2043 fő
Terület: 60.66 km2
Népsűrűség: 33,68 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 62
Története
A bronzkorban is már lakott volt, a Mételyes dülőben 1932-ben kerültek felszínre ebből a korból származó agyagedények. A 600-as évek elejétől avarok temetkeztek a Feketehalmi dombnál. A 7. század közepén avar vezért temettek el a Jójárt tanya mellett. Az Árpád-korban két temploma volt a településnek, Alsó- és Felsőcsengelén 1-1. A Bogárháti templomot a tatárok pusztítoták el, amit a kunok újjáépítettek. A felsőcsengelei templom romjait 1891-ben tárta fel Reizner János. Valószínűleg a 16. század közepén a törökök gyújtották fel. A középkorban Szeged városa a kunokkal közösen legeltetésre használta a csengelei pusztát. Egy 1570-es török összeírás szerint 3100 szarvasmarhát tarttotak ezen a területen. 1852-ben elkezdték a pusztát bérbeadni. 1890-ben kezdte meg működését az első iskola, a belsőcsengelei. A 19. század második felében Kordás Mihály szélmalmot épít. 1909-ben vasútállomás létesítését határozta el a kereskedelem-ügyi miniszter. 1914-ben megkezdte az első helyi orvos a működését. 1934-ben motormalom épült. 1936-ban kezdte meg az első helyi lelkész a működését, a parókia 1938-ra készült el. 1941-ben elkészül az I. fokú közigazgatási kirendeltség épülete, de csak 1943-ban kezdte meg működését. 1945-ben megszűnt a földbérlői rendszer, a földeket szétosztották. 1948-ban 250 házhelyet osztoták ki a majdani falu területén. 1950-ben önálló községgé nyilvánítják Csengelét.
Következő községek
Csenger | Csengersima | Csengerújfalu | Csengőd | Csénye | Csenyéte | Csép | Csépa | Csepreg | Csér | Cserdi | Cserénfa | Cserépfalu | Cserépváralja | Cserháthaláp | Cserhátsurány | Cserkeszőlő | Cserkút | Csernely | Cserszegtomaj | Csertalakos | Csertő | Csesznek | Csesztreg | Csetény | Csévharaszt | Csibrák | Csikéria | Csikóstőttős | Csikvánd | Csincse | Csipkerek | Csobád | Csobaj | Csobánka | Csöde | Csögle | Csókakő | Csökmő
További községek
Darnózseli | Bajót | Nagykónyi | Csikéria | Bodrogolaszi | Rábacsanak | Tompa | Nagykereki | Kilimán | Lickóvadamos | Tüskevár | Kunszentmiklós | Sérsekszőlős | Sántos | Pócsmegyer | Kálló | Rétalap | Biharnagybajom | Rábakecöl | Varsány | Magyardombegyház | Mezőkomárom | Ormándlak | Esztergályhorváti | Porrogszentkirály | Jánd | Tiszakarád | Nézsa | Szepetnek | Veresegyház | Balatonakali | Főnyed | Kerékteleki | Bárdudvarnok | Nagyréde | Tomor | Mágocs | Kerkakutas | Soltvadkert | Romonya | Ilk | Tarcal | Szátok | Csénye | Nógrádszakál | Kázsmárk | Szakácsi | Sajómercse | Kelemér | Komlóska
